2017. 01. 24-én reggel érkeztem meg Budapestre, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokságra. Itt örömmel tapasztaltam, hogy sok az ismerős arc, a jelen lévő aktív és tartalékos katonák közül többekkel találkoztam már úgy hadisíros, mint határvédelmi szolgálat közben. Miután mindenki felvette a felszerelését, busszal vitték át az állományt a Zrínyi Miklós laktanyába. A körletek kiosztása után rögtön kezdetét is vette a felkészülés, megismertük szakaszunk parancsnokát, Kiss Balázs főhadnagyot, aki a szakaszbeosztás véglegesítését követően alaki foglalkozásra vezetett minket. A következő másfél napban az alaki fogásokat ismételtük át, menetdalokat tanultunk, testnevelési foglalkozásokon vettünk részt, a fennmaradó szabadidőnkben pedig beszélgettünk, ismerkedtünk, hogy az állomány egymást kevésbé vagy egyáltalán nem ismerő tagjai is összhangba kerüljenek, illetve megtekintettük a Hősök Aranygárdája című filmet, ezzel is erősítve az emléktúra hangulatát.
01.25-én délután érkeztünk meg Debrecenbe, ahol elfoglaltuk szállásunkat a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola tornatermében. Itt négy szakasz találkozott: a MATASZ Második Világháborús hagyományőrzői korabeli ruházatban és fegyverrel, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola növendékei gyakorló gumikarabélyokkal, az aktív és tartalékos hadisírgondozó állományból, valamint az Altiszti Akadémia másodéves hallgatóiból álló Vitéz Duska László menetszakasz AK-63D gépkarabélyokkal, illetve egy PKM könnyűgéppuskával, végül pedig az 5. Bocskai István lövészdandár katonái, szintén AK-63D gépkarabélyokkal felszerelve. A szakaszokból állt össze a Hajdú Menetszázad. A menetszázad parancsnokának, Dr. Lippai ezredesnek a vezénylete alatt, dobszóra átvonultunk a Református Kollégium oratóriumi termébe, ahol Sajtos százados, a Bocskai dandár református tábori lelkésze áldotta meg menetünket és tartott prédikációt. A század másnap kora reggel indult útjára Debrecenből Hajdúhadház irányába, a lakott területeken mindenütt dobszóra vagy énekelve, az erdőkön, mezőkön könnyített menetben, de természetesen az alakzatokat tartva vonultunk át. Ahol szükség volt rá, a rendőrök és polgárőrök megállították a közúti forgalmat, biztosították menetünket, ennek ellenére mindenütt a civil lakosság jóindulatú figyelme kísért bennünket, integettek, vagy barátságosan ránk dudáltak. A következő három napban összesen több mint hatvan kilométert tettünk meg hasonló körülmények között, számos kisebb-nagyobb hajdúsági települést érintve. Ezeken a településeken megkoszorúztuk az emlékműveket, díszszázadként részt vettünk a helyi ünnepségeken, éjszakai szállásainkon, a különböző iskolákban pedig szabadidőnkben fegyver- és eszközbemutatókat tartottunk a Magyar Honvédség második világháborús és jelenlegi felszereléséből. Az önkormányzatok és a lakosság mindenütt barátsággal, tisztelettel viszonyult hozzánk, felemelő érzés volt látni, ahogyan a kisebbek menetoszlopaink mellett szaladva próbálják tartani a lépést, míg az idősebbek sok esetben könnyes szemmel, meghatódva integetnek nekünk.
01.28-án, szombaton délután végül elértük Hajdúnánást, túránk utolsó állomását. A végső menetben Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka is megtisztelt bennünket azzal, hogy velünk együtt lépte az "egy-kettőt", velünk dalolta, hogy "menetel a század". A református istentiszteletet, majd a koszorúzó ünnepséget követően a település polgármestere ünnepi vacsorával vendégelt meg bennünket, majd buszokkal szállították vissza az állományt Debrecenbe. Ilyen módon gyorsabb, kényelmesebb volt az út, mint a hóban, fagyban, sokszor szinte járhatatlanná fagyott terepen gyalogosan megtett több, mint hatvan kilométer, de mindannyian úgy gondoltuk, hogy semmiért nem cserélnénk fel az utóbbit az előbbivel, tartozunk ennyivel rokonaink, bajtársaink emlékének, akik annak idején ennél sokkal keményebb körülmények között, folyamatos harcok közepette álltak helyt a Hazáért.
Biztosan tudom, hogy a Vitéz Duska László menetszakasz minden katonája, de úgy gondolom, hogy túránk minden katona és civil résztvevője nevében is bátran mondhatom, felejthetetlen élmény volt, minden nehézségével és szépségével együtt, és ha tehetjük, jövőre is eljövünk.