
Budapest
Május utolsó vasárnapján Budapesten, az Új köztemetőben Ignáth Tibor alezredes, a Parancsnokság fővárosi központjának parancsnoka, Kiss Balázs főhadnagy, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Osztály tisztje, valamint a bajtársi egyesületek, nyugállományú klubok, társszervezetek képviselői emlékeztek meg azokról a katonákról és civilekről, akik életüket áldozták a hazáért.
Kiss főhadnagy beszédében bemutatta a magyar hősök emlékünnepének és a magyarországi hőskultusznak a történetét, és hangsúlyozta ez utóbbi újjáélesztésének fontosságát, valamint megköszönte a korábbi nemzedékek katonáinak hősies áldozatvállalását, amely nélkül nem lehetne ma szabad és független Magyarország.
Ezután koszorúkat és gyertyákat helyeztek el az imádkozó katona szobránál az emlékezők.
Szöveg és fotó: Heszler Ramóna Petra, 1.KIK
Pécs
Katonai tiszteletadással emlékeztek a magyar hősökre vasárnap Pécsett, a Széchenyi téren található Magyar Királyi Pécsi 19. Honvéd Gyalogezred és a Magyar Királyi Pécsi 52. Gyalogezred emlékművénél. A megemlékezésen ünnepi beszédet tartott dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere és dr. Nagy Gábor nyugállományú ezredes.
A megemlékezésen zászlóadományozásra is sor került: a Honvéd Hagyományőrző egyesület képviseletében dr. Gál Attila nyugállományú ezredes, a volt pécsi Hadapródiskola egykori növendéke adta át a zászlót a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Pécsi Ifjúsági Bajtársi Kör vezetőjének. Az esemény koszorúzással és gyertyagyújtással zárult.
A rendezvényen megjelentek száma egyértelmű üzenet: a magyar hősöket, akik a mindennél drágábbat, az életüket áldozták fel a haza védelmében, nem csupán a katonák, a civil lakosság sem felejti el.
Szöveg és fotó: 7.KIÉI

Mezőtúr
Jász-Nagykun-Szolnok megyében ezúttal a mezőtúri I. világháborús katonai emlékműnél tartottak megemlékezést a Szolnokon települt katonai szervezetek.
Szöveg és fotó: Horváthné Halász Klára őrnagy
Zalaegerszeg és Rezi
Szikrázó napsütésben emlékezett meg a Zala megyei iroda állománya mindazon civilekre és katonákra, akik áldozatot hoztak nemzetünk fennmaradásának érdekében.
A Zala megyei iroda munkatársai május 28-án két helyszínen emlékeztek meg a harcok közben elesett katonákról. Zalaegerszegen a Hősök kertjében zajlott a vasárnapi főhajtás, ahol Gecse Péter alpolgármester Márai Sándor szavaival vezette fel gondolatait: ,,A haza végzet, nem pedig trükk és mutatványszám. S a hazafiság a legszemérmesebb magatartás, olyasféle kötés és parancs, melynek mutogatásával nem szabad tapsokat aratni.”
Reziben az elhunytak lelki üdvéért a Szent Lukács templomban Berta Tibor ezredes, általános helynök és pápai káplán tartott ünnepi misét. A megemlékezők ezután átvonultak a közeli temetőben található I. és II. világháborús hősi emlékműhöz, ahol elhelyezték a kegyelet koszorúit, gyertyáit. Ünnepi beszédében Lajkó Tibor hadnagy, a Zala megyei iroda hadisírgondozásért és honvédelmi nevelésért felelős szaktisztje méltatta a hősök áldozatvállalását.
Szöveg: Lajkó Tibor hadnagy
Fotó: Gyürüsi Sándor törzszászlós
Makó
A május 28-i, makói rendezvényen ünnepi beszédet mondott dr. Juhász Tünde, a Csongrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja és Farkas Éva Erzsébet, Makó város polgármestere. Mindketten megemlékeztek azokról a hősökről, akik életüket áldozták a hazáért. Később Sipos Maja Flóra tanuló szavalt: a diáklány Makón az „Év Embere 2016” cím díjazottja volt. A kegyeleti megemlékezést Kotormán István lelkész tartotta.
A rendezvény zárásaként a makói Juhász Gyula Református Gimnázium tanulói és a vendégek közösen helyezték el gyertyáikat az I. világháborús emlékműnél, miközben a magyar takarodó hangzott el a dicső hősök emlékére.
Szöveg és fotó: Szkalonai János százados
Dorog
Dorog kulcsfontosságú település volt a II. világháborúban, mivel a Margit vonal része volt. Ennek megfelelően heves harcok dúltak a város ellenőrzéséért 1944 decembere és 1945 márciusa között, mikorra szovjet csapatoknak sikerült végleg elfoglalni azt.
A Hősök terén megtartott koszorúzás előkészületeként a dorogi Zsigmondy Vilmos Gimnázium diákjai az Iskolai Közösségi Szolgálat keretében vették gondozásba a teret.
Magán az ünnepségen Fojtik Ádám hadnagy, a tatabányai iroda beosztott tisztje mondott beszédet, majd az imák után a meghívott vendégek helyezték el koszorúikat a II. világháborús emlékmű talapzatánál, végül közösen meggyújtották az emlékezés gyertyáit.
Szöveg: Fojtik Ádám hdgy.
Fotó:9.KIÉI
Miskolc
A miskolci iroda a hősök napjához kapcsolódó megemlékezés-sorozat keretében három helyszínen emlékezett meg a múlt és a jelenkor elhunyt katonahőseiről.
Ahogy minden évben, idén is a hősök napját megelőző héten az iroda gondoskodási köréhez tartozó nyolc hősi halott minősítésű elhunyt katona sírjánál helyeztek el koszorút és gyújtottak gyertyát a katonák.
Május 26-án a miskolci iroda Alacska és Berente településeken, - együttműködve a Hadigondozottak és Hadiárvák Országos Szövetségének kazincbarcikai szervezetével - hősi emlékműveknél tartott megemlékezést, majd az Alacskán született, Afganisztánban, békefenntartó missziójának utolsó napján konvoját ért támadás során hősi halált halt Pappné Ábrahám Judit posztumusz hadnagyra emlékeztek. Szombati Emese őrnagy, irodavezető mindkét településen megemlékező beszédet tartott.
Május 28-án Miskolc város önkormányzata az országzászlónál és a Hősök Temetőjében, együttműködve az irodával emlékezett meg a katonahősökről.
A temetőben az emlékműveket és környéküket az Iskolai Közösségi Szolgálat keretében a Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskola 4 diákja tette rendbe az eseményt megelőzően.
Fotó és szöveg: 4.KIÉI
SzekszárdHősök napja alkalmából koszorúzással egybekötött megemlékezést szervezett vasárnap a várossal karöltve a szekszárdi iroda.
A szentmisét követően a II. világháborús emlékműnél folytatódott a program, ahol Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője mondott beszédet, hangsúlyozva: több évtized múltán sem szabad elfelejtenünk a hazáért hősi halált halt katonákat: emlékük, cselekedetük mindannyiunk számára tiszteletre méltó.
Ezután katonai tiszteletadás mellett helyezték el az emlékezés koszorúit a jelenlévők, Bonyhád város Önkormányzata nevében Filóné Ferencz Ibolya polgármester rótta le kegyeletét.
Szöveg: Kvanduk Tamás őrgy. Fotó: 10.KIÉI
Debrecen
A Magyar Hősök Napja alkalmából tartottak megemlékezést Debrecenben 2017. május 28-án a Nagyerdei Köztemető VII/A ligetében.
A fővárosban és az ország minden megyéjében egyaránt megemlékeztek május utolsó vasárnapján a háborúkban elesett magyar katonahősökről, így Debrecenben, Felsővályi Nagy Frigyes emlékművénél is összegyűltek a Magyar Honvédség és a város képviselői.
Az ünnepség során Farkas Gábor százados, az MH KIKNYP debreceni központjának beosztott tisztje emlékezett meg a háborúkban elesett magyar katonahősökre és Felsővályi Nagy Frigyes tábornokra.
A hősök napi megemlékezés végén Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Türk László önkormányzati képviselő, a katonai szervezetek nevében Sajgó Imre alezredes és Farkas Gábor százados helyezte el a megemlékezés virágait. A Vályi Nagy család képviseletében Cserta László, Felsővályi Nagy Frigyes leszármazottja helyezett el koszorút.
Az ünnepségen részt vettek azon iskolák diákjai is, akik az iskolai közösségi szolgálat keretében temető karbantartási feladatokat és emlékmű gondozást hajtottak végre.
Szöveg: Farkas Gábor százados, Kép: 2.KIK
Székesfehérvár
Fejér megyében május 31-én egy emlékműavatás keretében emlékeztek meg a magyar hősök napjáról.
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a székesfehérvári központ közösen szervezett rendezvényén dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka mondott emlékbeszédet.
A 6 új síremléket és emlékkeresztet Jákob János protestáns tábori püspök, Rátz István százados budapesti katolikus tábori lelkész, az abai katolikus helyettes plébános és református lelkész közösen áldotta illetve szentelte meg, majd a jelenlévő diákok elhelyezték a megemlékezés gyertyáit.
Szöveg és fotó: Nagy Pál Bence hadnagy
Békéscsaba
Ez a nap az emlékezés napja: feladatunk, hogy őrködjünk az elesett hőseink sírja felett és kötelességünk, hogy megőrizzük és ápoljuk a hőseink emlékét. A rendezvényt Békéscsabán méltó helyszínen, a Hősi temetőben tartották. A 728 különböző nemzetiségű elesett hős katona nyughelyén egy 6 méter magas, az elesett katonát ábrázoló szobor testesíti meg a temető jelentőségét. A megemlékezésen részt vettek a helyőrség katonái, Békés megye és a város vezetői, a társszervezetek, nyugállományú klubok, különböző szervezetek, iskolák képviselői. Szarvas Péter polgármester visszaemlékezésében felelevenítette az emléknap eredetét, és városi kötődését, valamint beszédet mondott Lipták József őrnagy, békéscsabai irodavezető is.
A Jókai Színház színművésze alkalomhoz illő szavalattal, Mihalik Zsanett, a Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola tanítványa trombita előadásával színesítette a műsort. A résztvevők a magyar takarodó dallamára egy főhajtással búcsúztak a hős katonáktól, akik a legdrágábbat, az életüket áldozták a hazáért.
Szöveg: Juhász László százados, fotó: Kohutné Janovics Szilvia zászlós