Katona akarok lenni Tartalékos akarok lenni Hírek Ügyintézés Szervezet Hirdetmények Közérdekű adatok Érdekvédelem
Rendhagyó módon köszöntöttük a katonaárvákat idén karácsonykor
2020.12.22. 17:43 , Márton Boglárka hdgy.
Bár nem rendezték meg a katonai szolgálatteljesítés közben elhunytak árváinak karácsonyi ünnepségét, köszöntésük az idei évben sem maradt el.

Az Árvák karácsonyára azokat a gyerekeket várják, akiknek valamelyik szülője a Magyar Honvédség katonájaként vesztette életét. A rendezvények minden évben meghitt hangulatban telnek: a gyerekek és szüleik feldíszített karácsonyfa mellett fogyasztják el az ünnepi ebédet, majd karácsonyi koncerteket, illetve előadásokat hallgathatnak meg.

 

 

 

A katonaárvák számára a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség ajándékcsomagokat is összeállít, melyek idén parancsnokságunk szociális gondoskodással foglalkozó állománya révén jutottak el a családokhoz. Az átadások előre megbeszélt időpontban és helyszínen történtek Várpalotán, Győrben, Tatán, Romhányban, Kecskeméten, Baktalórántházán és Kiskunfélegyházán is. A Pest megyében élő katonaárvákat Vitár Zsolt alezredes, az alakulat parancsnokhelyettese és Szabó Tünde őrnagy, a budapesti katonai igazgatási központ érdekvédelmi részlegvezetője látogatta meg. 

 

Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka – személyes találkozás hiányában – köszöntőlevelet juttatott el az érintettekhez, melyben az alábbi sorok is olvashatóak: „Édesapátok, édesanyátok esküvel fogadta, hogy hazájáért kész az életét is áldozni. Ennél nemesebb, nagyobb felajánlást senki nem tesz az ország számára. Sajnos ti naponta érzitek az elvesztett szülő hiányát, akit pótolni ugyan nem lehet, de büszkék lehettek rájuk, ahogy mi is azok vagyunk.”

Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Korom Ferenc vezérezredes arra kérik a szülőket, hogy maradjanak erősek és teremtsenek biztos hátországot gyermekeik számára, akiknek kezét a honvédség soha nem fogja elengedni.


Fotó: Kollár Aliz t. hdgy.

 

toborzóirodák
Hogy segítsük a tájékozódást, kérjük az alábbi listából válassza ki azt a megyét, ahol Ön kapcsolatba szeretne lépni munkatársainkkal!
Kérjük válasszon!
naptár
hasznos linkek


honvédelem.hu hírei
kiemelt témák
Alapfogalmak
Kiképzés
Szolgálat
Katonai szolgálat igazolása
szabályzatok, dokumentumok, nyomtatványokddd
tartalom2